Hagyományos boszorkányság

A gonoszság, a démoni erő főként női megtestesítője. Ördögöktől, démonoktól származó mágikus hatalmat tulajdonítottak neki, és a természet örök befolyásolójának, rontó varázserő birtokosának tekintették.

Medeia

Az antikvitásban is közismert volt a boszorkányhit; pl a vérivó alvilági démonok neve: lamiák (görög lamia = a felfaló). A mitológiában Hekaté, az éjszaka démonikus istennője a szerelmi varázslás és a mágia pártfogója. A mítoszok szerint az Odüsszeusz társait disznóvá varázsoló Kirké és Médeia, a kolkhiszi királylány mágikus tudással rendelkezett. A szerelmi varázslás, a mágikus főzetek készítésének gyakorlata a római korban is ismert volt (Horatius: 17 epódosz; Ovidiusz: Amores, VIII. Dipsas, a kerítőnő). Apuleius Az aranyszamár című regényének III. könyvében a thesszáliai Pamphile, valamint varázskenőcse a főhőst, Luciust szamárrá változtatja.

Vasorrú méregkeverő

A középkori európai néphit szerint a varázsfőzeteket, pl. boszorkánykenőcsöt kotyvasztó, boszorkányszombatokra repülő, ördögökkel fajtalankodó boszorkányok a sátáni hatalom képviselői; varázserejük által környezetük megrontói. Apotropaikus erővel felruházott eszközökkel, jelekkel védekeztek ellenük (gyógynövények, fokhagyma, kereszt). A hiedelem szerint külső ismertetőjegyük egyaránt lehet a rútság vagy a szépség, a feltűnő szemölcsöt pl. boszorkányjegynek tekintették. Attributumuk a fekete macska, a béka, a fekete bogár, a kígyó, a denevér, az egér, a patkány, a varjú és a bagoly, valamint az üst, amelyben varázsfőzeteiket készítik. A néphagyomány szerint seprűn, vasvillán, szitán, kecskebak vagy disznó hátán repkednek titkos éjjeli összejöveteleikre, amelyeket általában holdtöltekor tartanak. A legfőbb boszorkánygyűlés idejének a Walpurgis-éjt, az április 30-ról május 1-jére virradó éjszakát tekintették. Agrippa von Nettesheim Titkos bölcselet című művében számos, boszorkányokra vonatkozó korabeli hiedelmet említ (Egyes boszorkányok csodaereje).

Boszorkányüldözés

A tömeges boszorkányüldözések idején, különösen a XVI-XVII. században, az eretnekséghez hasonlóan, a legfőbb bűnök közé sorolták a boszorkányságot, járvány, aszály terjesztésével, emberek, háziállatok megbetegítésével, megrontásával vádolták a perbe fogott asszonyokat, kínvallatásnak, tűz- és vízpróbáknak vetve alá őket.