Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó: / Segítség

Szemmel verés

szemmel veres2 Szemmel verésWarlock

Az emberek már a kereszténység korát megelőzően hittek abban, hogy léteznek a világban gonosz erők, melyek a jó erőkkel ellentétesen hatnak. Amikor aztán Európában a kereszténység vált az uralkodó vallássá, az emberek az Ördögöt és ügynökeit tartották ennek a gonosz erőnek, s a boszorkányok lettek az efféle démoni hatalmaknak megbízottai. Érdekes módon az úgynevezett "szemmel verés" képzete máig is megborzongatja a legtöbb ember lelkét. Az olyan boszorkányokat, akik egy pillantással el tudtak bájolni valakit, a fascinatrix (szó szerint: elbűvölő) névvel illették, s a babonás emberek hittek abban, hogy ezek a boszorkányok még halálos betegséget is tudnak hozni az emberre úgy, hogy gonoszul néznek rá.

A szemmel verés gyakorlatilag egyet jelent a megátkozással, csak az utóbbival rendszerint együtt járó szertartásos elemek nélkül értendő. A keresztény korban maleficum néven volt ismert az ilyesmi, amit úgy lehetne jellemezni, mint a boszorkány azon képességét, hogy kárt okozzon. Egyes helyeken úgy hitték, hogy ha valaki azt gyanította, hogy szemmel verték, a padlóra kell köpnie, s ez megtöri az átkot.

szemmel veres ellen Szemmel verésWarlock

Görögországban az újszülötteknek mindmáig szemet formázó amulettet adnak, hogy az megvédje őket a bajtól, s ezt az amulettet az első években a gyermek ruhájához rögzítik. Az ilyen bűvös tárgyat vásárolni a hiedelem szerint értelmetlen dolog, mivel az csak akkor hatásos, ha ajándékba kapják.

Azt is a helyi boszorkányok maleficiumának tulajdonították, ha a termés elfagyott vagy a nedvességtől megpenészedett, és hasonlóképpen az időjárási körülményeket is, amelyek ezekhez a körülményekhez vezettek. A szemmel verés mellett a boszorkányokat azzal a képességgel is felruházták, hogy gonosz ráolvasásaikkal és a gonosz démonok megidézésével halva születést, vetélést és testi fogyatékkal születést is tudnak okozni.

(D.Canwell - J.Sutherland: Boszorkányok)

4 hozzászólás

  • Visit site
    augusztus 22, 2011 5:29 du.Publikálva: 9 months ago
    Judi

    Heló :) Jé nekem is van egy ijen kicsi medállom :) Még ajándékba kaptam :) Nagyon érdekes . Ahogy mozhatom olyan mintha mozogna a szem :D

    Válasz
  • Visit site
    április 11, 2012 5:18 de.Publikálva: 1 month ago
    banya

    irja meg nekem valaki hogy hogyan kell szemmel verni

    Válasz
  • május 10, 2012 10:26 du.Publikálva: 8 days ago
    cziba ildikó

    Kedves Susi. Sokat tanulmányozom oldaladat. tanulmányaim során rájöttem,túl sok negativ energia van rajtam; Meg kell tanulnom kapás ,kérés elfogadását.Ne csak én adjak,és vissza meg nem kapok, állitolagos barátnöm ,tul sok energiát sziv el töllem. csak.egy példa;jöt valamiért,nem tudtam nemet mondani,adtam;másnap mentem hozzá ,szinte le eset az állam. manna hegyek voltak nálla.Én kérek soha nincs neki,semmi.mit tanácsolsz nekem ezzel kapcsolatban; üdvözlettel;Ildikó 60 09 03 .Köszönöm válaszod.

    Válasz
    • SusiVisit site
      május 11, 2012 7:37 de.Publikálva: 8 days ago
      Susi (Szerző:)

      Kedves Ildikó!

      A negatív energiák nem rajtad vannak, hanem belőled jönnek a negatív gondolataid miatt. És ezzel nem hibáztatni akarlak, csak feltárom a tényeket.
      Olvasd csak el, amit írtál, kívülálló szemmel, és látni fogod, hogy a hited az, ami miatt Te adsz és nem kapsz. Valamiért ezt vonzod. Ha már eleged van belőle, akkor változtass az elgondolásodon. Csakis akkor adj, ha ez jó neked, viszont akkor ne hánytorgasd fel még magadnak se. Örülj annak, hogy adni tudsz, hiszen mindig az van jobb helyzetben, aki ad.
      Nagyon sok olyan ember van, aki nem szeret semmit elfogadni, vagy ha igen, akkor azt mielőbb viszonozni akarja. Azért teszi ezt, mert ha kapunk, akkor alárendelt helyzetbe kerülünk azzal szemben, aki ad. Az elfogadáshoz alázat kell, és bizony ez sokakból hiányzik, még ha nem is tudnak róla. Az olyan emberek, akik folyton csak adnak, de semmit sem fogadnak el viszonzatlanul, bármennyire is nagylelkűnek, és segítőkésznek hiszik magukat, teljesen híján vannak az alázatnak, – lehet, hogy csak tudattalanul, de – félnek attól, hogy az ajándékozó föléjük kerekedik.
      Akkor vagyunk igazán jóban önmagunkkal, ha egyformán tudunk adni és kapni is!
      Kedves Ildikó, szerintem Neked el kell döntened magadban, hogy a barátnőd értékei és hibái mennyire elfogadhatóak a számodra. Senki sem hibátlan, csak vannak, akiket a hibáikkal együtt képesek vagyunk elfogadni, azaz, szeretni. Hát kérdezd meg magadtól, hogy szereted-e eléggé őt ahhoz, hogy a továbbiakban is el tudd fogadni úgy ahogy van.
      Azt persze mindenképpen megteheted, hogy Te sem adsz neki, amikor kér.

      Szeretettel: Susi

      Válasz

Szólj hozzá!

Név: (szükséges)

E-Mail cím: (szükséges)

Weboldal: (nem szükséges)

Üzeneted: (szükséges)

reverse phone lookupTattoo DesignsSEO