Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó: / Segítség

Erökör létrehozása varázsigével

Általánosan elfogadott tény, hogy a boszorkányok erővel bírnak, és ez így is van. Sokan azonban azt hiszik, hogy ez valami velünk született bűvös erő, amit más nem szerezhet meg, de a valóság az, hogy az önismereten kívül három fontos tulajdonságból áll, ami nem más, mint az önbecsülés, az önbizalom, és az önmagunkról való tudatos gondoskodás biztonságot adó érzése. Ezen tulajdonságok összessége ruház fel minket azzal a képességgel, hogy szinte bármit el tudunk érni, amit igazán akarunk.

A 21. század előnyeihez azonban az is hozzáadódik, hogy rohanó világunkban túl sok negatív hatás ér bennünket, ami csökkentheti az erőnket. Ezért modern boszorkányként gyakran képesnek kell lennünk egy pillanat alatt segítségül hívni mágikus „akkumulátorunkat”. Ezt egy különleges erőkör létrehozásával tesszük meg, melyet egy varázsige segítségével könnyedén előhívhatunk bárhol és bármikor, és belelépve visszanyerhetjük önbecsülésünket és önbizalmunkat, illetve az önmagunkról való gondoskodás előnyeit. Ez az erőkör azt az összegyűjtött erőt és energiát foglalja magában, melyet varázslattal beleteszünk.

Ha Te is szeretnéd, hogy bármely lehangoló helyzetben új erőre tudj kapni, akkor feltétlenül el kell készítened a magad számára is egy ilyen erőkört. Minél több erő és pozitív energia gyűlik össze benne, annál erőteljesebb lesz az erő érintése, amikor később belelépsz. Minél több erőt tudsz a körödbe gyűjteni, annál nagyobb hatású lesz az önbizalom, önbecsülés és önmagadról való gondoskodás érzése.

erokor letrehozasa Erőkör létrehozása

Hogy hogyan hozd létre az erőkörödet?

Kattints a képre, s töltsd le az Árnyak könyve erre vonatkozó bejegyzését!

Először is olvasd végig a leírást! Ehhez fontos tudnivaló:

A szöveg többi része úgy gondolom teljesen érthető. Tehát tedd félre a kifogásaidat, és ahogy akad 20 percnyi nyugalmas időd egyedül, csináld végig a varázslatot, hogy a varázsige működjön a számodra is.

De ajánlok számodra egy még egyszerűbb megoldást is!

Fogadd tőlem szeretettel a 2012-es év újdonságát, melyben segítségemmel sokkal egyszerűbben és profibb módon hajthatod végre ezt a varázslatot.

Kattints ide, hogy átadhassam Neked ajándékomat!

9 hozzászólás

  • Visit site
    január 25, 2012 7:25 du.Publikálva: 3 months ago
    Kovács Lajosné

    Kedves Susi! Hálásan köszönöm ezt a csodálatos varázslatot!Bár nem sikerült a vezetett varázskört alkalmaznom így is hatásos volt. A feszültségek testszrrte kezdenek elengedni, nagyon jó érzés.Bizony önbizalomhiányban szenvedek már régóta nagyon jókor küldted.

    Köszönettel: Zsuzsi

    Válasz
    • SusiVisit site
      január 26, 2012 8:55 de.Publikálva: 3 months ago
      Susi (Szerző:)

      Kedves Zsuzsi!

      Nem teljesen világos, hogy mit nem sikerült alkalmaznod, de ez az a varázslat, amit kifejezetten tanácsos többször is elvégezni. Tehát próbálkozz, vagy írd meg pontosan mi nem ment!

      Szép napot: Susi

      Válasz
  • Visit site
    január 26, 2012 6:24 de.Publikálva: 3 months ago
    istvánné nagy

    Köszönöm Susi !!fantasztikus..

    Válasz
  • Visit site
    január 26, 2012 9:11 du.Publikálva: 3 months ago
    Kovács Lajosné

    Kedves Susi! Az mp3-as hanganyagot nemsikerült letöltenem, csakaz írott

    szöveget tudtam használni, de így is csodálatos volt!

    Még próbálkozok a letöltéssel.

    Köszönettel: Zsuzsi

    Válasz
  • Visit site
    január 26, 2012 9:38 du.Publikálva: 3 months ago
    Gyöngyi

    Szia Susi!

    Köszönöm szépen nagyon szuper tökéletesen müködik.Köszönöm szépen Gyöngyi

    Válasz
  • Visit site
    február 13, 2012 1:29 du.Publikálva: 3 months ago
    Adrián

    kedves Susi!Nekem sikerült,de amikor megcsináltam összeestem meg nem voltam öntudatomban.Ez természetes?
    Szép napot!

    Válasz
    • SusiVisit site
      február 13, 2012 3:22 du.Publikálva: 3 months ago
      Susi (Szerző:)

      NEM, ez egyáltalában nem természetes! Fordulj orvoshoz.

      Válasz
  • Visit site
    február 26, 2012 4:07 du.Publikálva: 2 months ago
    szaloczi lázlo

    nekem sikerül és még sokal erőseb voltam szép napo

    Válasz
  • Visit site
    április 30, 2012 2:19 du.Publikálva: 19 days ago
    Gréta

    Kedves Susz!

    Hol kell letölteni hozzá a hangott?

    Válasz

Szólj hozzá!

Név: (szükséges)

E-Mail cím: (szükséges)

Weboldal: (nem szükséges)

Üzeneted: (szükséges)

reverse phone lookupTattoo DesignsSEO